A Dobermannokról

Az első dobermannom 1990 júniusában került hozzám. A dobermann szépsége, csodálatos természete, a gazdi imádata rögtön megfogott. Azóta szeretem és tartom ezt a fajtát,vált mottómmá nekem is, hogy „dobermann nélkül élni lehet, de minek?” Majd 1 év után kezdtem el tudatosan kiállítási kutyát keresni. Hollandiában sok kennelben tettem látogatást, míg végül a választásom a NEERLANDS STAM kennelre esett. Innen került hozzám az első álomkutyám: GRAVIN ERNA VAN NEERLANDS STAM. Ő számomra minden téren a KUTYA volt, karakterében, szépségében. Sajnos rövid élete volt, viszont mind kiállításokon, mind a tenyésztésben bizonyította nagyszerű vonalát és átütőképességét. Kennelem egy kis kennel, lehetőleg mindent megadva kutyáimnak, nincs elzárt terület előlük, ugyanúgy közlekedhetnek a lakásban, mint az udvar egész területén. Nem kennelben vagy ketrecben élik le életüket, családtagként, megbecsülve igazi társként. Fontosnak tartom, hogy kutyáimnak mind az egészségügyi szűrései meglegyenek, és ugyanúgy fontos, hogy karakterük vizsgálva legyen, fontosnak tartom, hogy ZTP-jük legyen. Ugyanakkor dolgozzanak is. Nemcsak a magam életét, de a leendő gazdik életét is megkönnyítve ezzel. Mivel nem rendelkezem „rengeteg” kutyával ezért csak kevés alom születik nálam egy évben. Megpróbálok mindent megadni a kölyköknek is a nap 24 órájában. Kölykeink mire gazdihoz kerülnek számos emberrel, állattal találkoznak. Karakterük folyamatosan tesztelve vannak, így szívesen segítek a leendő gazdiknak a választásban is. Pillanatnyilag dobermann alom csak korlátozottan elérhető kennelemben.
Kutyáim
Szukák
Szukák
IDC SIEGERIN Paradise King of Darkness

The point of using dummy text for your paragraph is that it has a more-or-less normal distribution of letters. making it look like readable English.
Nefertiti King of Darkness

No matter if you’ve used a visual page builder before, with you’ll be a pro the second you start using it.
Gem’Givveeon Rocca

No matter if you’ve used a visual page builder before, with you’ll be a pro the second you start using it.
Come As You Are Vesta

No matter if you’ve used a visual page builder before, with you’ll be a pro the second you start using it.